Tekerd Jobbra

A Hankook buzdítására csaknem 600-an tekertek a Bátor Táborért

A Hankook Tire Magyarország Kft. idén harmadszorra lebonyolított kerékpáros jótékonysági programja során összesen 571 kerékpárost sikerült megmozgatni – ez a tavalyi résztvevőszám csaknem háromszorosa. A kerékpárosok jótékony aktivitásának köszönhetően a vállalat 64.415 letekert kilométert alakíthatott pénzbeli adománnyá, így vasárnap összesen 8 millió forintot nyújtott át az idei kedvezményezett Bátor Tábornak a szervezet évente megrendezett Támogatói Családi Napján.

Szeptember 22-én lezárult a Hankook „Tekerd jobbra!” kerékpáros jótékonysági programja, amelyet a vállalat 2018-ban immár harmadik alkalommal indított útjára. A résztvevők idén is kerékpározás közben gyűjthették a kilométereket, ezúttal a súlyosan beteg gyerekek táboroztatásával foglalkozó Bátor Tábor részére. A hazai kerékpáros társadalom képviselői közel három hónap alatt több mint 64.415, jó ügyért letekert kilométert halmoztak fel munkába menet, hétvégi kirándulás, vagy épp sportolás közben, ami végül 8 millió forintnyi adományt jelentett a szervezetnek. A „tekerők” aktív részvételének köszönhetően minden egyes, a Hello Bringás applikációban mért és regisztrált kilométerrel nőtt a Bátor Tábornak nyújtott adomány összege.

A Hankook az adományt egy 8 millió forintról szóló óriáscsekk formájában, vasárnap adta át a Bátor Tábor képviselőinek a szervezet éves Támogatói Családi Napján.

„Örömmel látjuk, hogy milyen sokan hajlandóak egy nemes ügyért nyeregbe pattanni, hogy egyre többen buzdítják egymást a kilométerek gyűjtésére, amiket mi végül adománnyá változtathatunk. A Hankook számára fontos, hogy érték- és hagyományteremtő céllal, a közösségépítést is szem előtt tartva bonyolítsa le jótékonysági programjait. A Bátor Tábor a súlyosan beteg gyermekek támogatásával nélkülözhetetlen munkát végez, bízunk benne, hogy az adományunk nagy segítséget nyújthat nekik tevékenységük során. Ezúton is köszönöm azoknak, akik akár csak egy kilométerrel is hozzájárultak a végeredményhez”mondta Hwang Seong-Hak, a Hankook Tire Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.

„Köszönjük a Hankooknak, hogy ránk esett a választásuk, és hálásak vagyunk mind az 571 lelkes bringásnak, hogy értünk pattantak nyeregbe. A 8 millió forint fedezi a nemsokára kezdődő családi táboraink teljes étkezési költségét. Egy-egy őszi turnusban közel 140 főnek, táborozóknak és önkénteseknek biztosítunk napi hatszor egészséges étkezést. Családi táborainkba olyan családokat várunk, ahol 7 évnél fiatalabb súlyosan beteg gyermek nevelkedik. Tapasztalataink szerint a szülőknek és a testvéreknek is rengeteget jelent, ha akár csak egy hosszú hétvégére a tábor kapuin kívül hagyhatják a külvilág gondjait”mondta Kindli Erna, a Bátor Tábor Alapítvány ügyvezető igazgatója.


A „Tekerd jobbra!” kampányt a Hankook 2016 óta idén harmadszor bonyolította le: a 2016-os akció során a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház Szülészet-nőgyógyászati Összevont Osztályát és a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálatot támogatták, míg 2017-ben a Gyermekétkeztetési Alapítvány és a Mosoly Alapítvány lettek a program kedvezményezettjei.